csütörtök, március 28, 2024

COVID-19: Zürichben magyar kutatóval boncoltak a svájciak és kiderítették a halálokat (1)

Nyilvánvalóan kellettek a magyarok külföldön ahhoz, hogy végre megoldják miért ilyen végzetes ez a fertőzés. Annyira jól sikerültek a boncolások, hogy rögtön az orvosok Bibliájában, a Lancet-ben publikálták az eredményeket. Az érfalakat támadja meg a vírus, sok is ott az ACE2 receptor. Ezt látták a Bázeliek is. Begyulladnak az érfalak un. endoteliális diszfunkció alakul ki, aminek következtében kialakulnak a vérrögök (vérlemezke aktiváció és aggregáció) és a viszonylag gyakran megfigyelt mikro-cirkulációs problémák, trombózis, stroke már fiataloknál is. (2) Erre vezették vissza a tüdő diffúziós / gáz anyagcsere problémát is, azaz azt, hogy a szervezet nem tud elég oxigénhez jutni.

Ha aktíváljuk a vagus ideget, megnöveljük a szív frekvencia variabilitást és a cholinerg gyulladásgátló pálya működését fokozzuk, akkor több acethylcholin is képződik, ami önmagában trombózis gátló. (3)(4) Arra Semmelweis-es kutatók is rájöttek, hogy a megnövekedett HRV együtt jár azzal, hogy az érfalak egészségesebbek, de az ok okozati összefüggéstől visszariadtak. (5) Ennek ellenére az ok okozati összefüggés megvan, csak azt mások derítették ki. (6) (7)

Mivel fennáll az ok okozati összefüggés a trombózis gátlás, az érfalak gyulladás gátlása és a HRV növelés, vagus aktiválás között, ezért az étcsokoládé és a centrális proinsulin c-peptide gyógyító hatással rendelkezik a COVID-19- re, mert mindkettő vagust aktivál és HRV-t növel. (8)(9)(10)(11)Tudom, hogy ez nagyon kellemetlen a fennálló gyógyászati rendszernek, mert egyik sincs az OGYEI bevásárló listáján. Mert azt ami odakerül, azt nagyon meg kell fizetni. Figyeljük meg most, hogy azok ott értetek dolgoznak-e, vagy hagyják az idős és krónikus betegeket meghalni. Mert napi rendszerességgel olvassák azt, ami itt íródik. Nemrég le is járt a c-peptide.com honlap letiltásuk, aminek az index annyira örült, hogy címlapra kerültünk.


1. https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(20)30937-5/fulltext
2. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/18220940/
3. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/23519622/
4. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/30765424/
5. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/22749462/
6. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4967207/
7. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/26692419/
8. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/8781764/
9. https://europepmc.org/article/med/11151760
10. https://eprints.lib.hokudai.ac.jp/dspace/bitstream/2115/8298/1/C-peptide-PEPTIDE.pdf
11. http://www.scielo.br/scielo.php?pid=S1415-52732016000600765&script=sci_abstract

Népszerű írások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás